Gimnázium

Célba értek az adományok

Mint arról korábban beszámoltunk, október 12-én szállítottuk a kárpátaljai kisdiákoknak, illetve családoknak gyűjtött adományokat a magyar - ukrán határra, ahol Harapkó Mariann, a beregszászi Karitász vezetője átvette ezeket iskolánk küldöttségétől. Azóta a köszönet is megérkezett, néhány illusztráló képpel, amit szeretnék most közreadni.
„A Szent Anna Karitász Alapítvány munkatársai és támogatottjai nevében szívből köszönjük az Aszódi Evangélikus Gimnázium közösségének azt a szárazélelmiszer-támogatást, amelyet összegyűjtöttetek és eljuttattatok hozzánk. Ebben a rendkívül nehéz, bizonytalansággal teli időszakban – amikor a háború közvetett hatásai, a gazdasági nehézségek és a mindennapi megélhetési terhek súlyos árnyékként nehezednek a családokra és az intézményekre egyaránt – az Önök összefogása a tiszta reményt hozza el hozzánk.” (Részlet Harapkó Mariann - Szent Anna Karitász Alapítvány vezetője – leveléből.)
„Szívből jövő hálával és meghatottsággal köszönjük, hogy ismét gondoltak ránk, és összefogásukkal támogatták a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum közösségét. Külön köszönettel tartozunk az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium és Kollégium tanári karának, a gyűjtésben részt vevő diákoknak és a kedves Szülőknek, akik adományaikkal, segítőkészségükkel és önzetlen hozzáállásukkal ismét megmutatták, mit jelent az igazi összetartozás. Az Önök példája és a diákok lelkesedése azt bizonyítja, hogy a jóság, az együttérzés és a mások iránti felelősségvállalás olyan értékek, amelyek generációkat és közösségeket képesek összekötni.” (Részlet Károly Katalin - megbízott igazgató – leveléből.)
A fényképeken a beregszászi alsó tagozatos diákok láthatók, amint átveszik az adományokat. Köszönet mindenkinek, aki segített!