Rákóczis kirándulás Kassán és Borsiban
Október 28-án szombaton iskolánk Rákóczis csoportja (27 diák, 8 pedagógus) felvidéki tanulmányi kiránduláson vett részt,  a program célja a Rákóczi emlékhelyek felkeresése volt.  A csoport meglátogatta a fejedelem szülőhelyét Borsiban, ahol koszorút helyezett el. Majd Kassán megkoszorúzták II. Rákóczi Ferenc sírhelyét a Szent Erzsébet Dóm kriptájában.
Megtekintették a Rodostói Házat, ezt követően megnézték azt a kiállítást, mely Kassa világhírű magyar írójának, Márai Sándornak az életét mutatja be.
A Rákóczis diákelnökök  – Labát Veronika és Hronyecz Kristóf – kiselőadásokat tartottak, a csoportot a Szövetség vezető tanára, Dr. Péterfi Gábor mellett elkísérte Veizer Valéria igazgatónő, Dr. Roncz Béla címzetes igazgató, Hajdú Annamária igazgató-helyettes, valamint Zámbó Éva, Lányi Erzsébet, Szilágyi Zita és Varga Lajos pedagógusok. A tanulmányi út a Rákóczi Szövetség és az Aszódi Evangélikus Gimnázium támogatásával valósult meg.
Fotók: Dr. Roncz Bélaimg_6708img_6700img_6740img_6739img_6756img_6760-1