A nemzeti összetartozás napja az 1920-as trianoni békediktátum aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap Magyarországon. Iskolánk a Rákóczi Szövetség meghívásának eleget téve nyolcfős csoporttal képviseltette magát a sátoraljaújhelyi központi ünnepségen, ahol a mai napon megnyitotta kapuit a teljes egészében megújult Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpont. Részlet a diákok beszámolójából:

Ezen a kitüntetett napon határon túli magyar testvéreink a vírushelyzetre való tekintettel fizikailag nem tudtak reszt venni a közös megemlékezésen, azonban lelkiekben velünk voltak. A napot egy néptáncos flashmob-bal indítottuk, a néptánc a magyar kultúrának fontos eleme, meghatározza az identitásunkat. A műsor az ünnepi szalag átvágásával és a komplexum megszentelésével kezdődött, majd Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke, Veres András katolikus püspök és Kádár Ferenc református lelkész beszédeikkel buzdították a fiatalságot a magyarságtudat és a hit megtartására. A műsorsorozat keretében fellépett a debreceni Hajdú Néptánc Egyesület, majd felavatták Halzl József emlékművét. A Rákóczi Szövetség alapító elnöke az átadást nem érhette meg, ugyanakkor megvalósult az az álma: létrejött a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyar fiatalok találkozóhelye. A nap folyamán több különböző programon is részt vettünk: az íjászat és a néptánc mellett szépirodalmi vetélkedőn is jelen lehettünk, továbbá kipróbálhattuk magunkat a pirografikus rajzolásban is, s megtapasztalhattuk azt is, milyen lehetett régen lúdtollal írni. Legtöbben tragédiaként emlékezünk Trianonra, ugyanakkor van okunk ünnepelni is, mert a sok csapás ellenére együtt megtapasztalhattuk, hogy összetartozunk.” A hét diák (Babinecz Janka, Miklós Luca, Magyari Molli, Madai Csenge, Grossó Márkó, Tóth Sára, Viktor Máté) méltón képviselte iskolánkat, a kísérőtanár Péterfi Gábor tanár úr volt.

Iskolánk június 7-én, a hétfői áhítat során emlékezik meg a nemzeti összetartozás emléknapjáról a történelem munkaközösség jóvoltából.

85-17-1 6