A Rákóczi Szövetség Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnáziumi csoportjának beszámolója
(2018. január-december)

  1. március 19-én az aszódi evangélikus és az ipolysági katolikus iskolák tanulói közösen emlékeztek az 1848-as forradalom hőseire a szlovákiai Ipolyságban. Intézményünket a 10/b osztály tanulói képviselték, a műsort Czok Erzsébet osztályfőnök és Abaffy Zoltán tanították be. A csoportot elkísérte Veizer Valéria Igazgató Asszony, valamint Dr. Péterfi Gábor, a Rákóczi Szövetség iskolai vezetője. A közös megemlékezést követően Pálffy Dezső Igazgató Úr jóvoltából az aszódi csoport tagjai várostörténeti sétán vehettek részt. Pálinkás Tibor muzeológus irányításával megtekintettük a helyi evangélikus és katolikus templomot, valamint a Kálváriát. Feltöltődve, szép élményekkel érkeztünk haza testvériskolánkból. Programunkat idén is a Rákóczi Szövetség támogatta.
  1. 2010 júniusában a trianoni békeszerződés 90. évfordulóján fogadta el a magyar országgyűlés a nemzeti összetartozás napjáról szóló törvényt. Iskolánkban az elmúlt évekhez hasonlóan idén is az ipolysági katolikus testvériskola diákjaival közösen emlékeztünk meg erről az emléknapról. Június 5-én a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola diákjai adtak műsort, majd az intézményünk bemutatását követően a felvidéki vendégeink a hatvani Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum kiállítását tekintették meg.
  1. A Kárpát-medencei történelemtanárok találkozójára idén Gyöngyösön 2018. július 16-21. között került sor a Rákóczi Szövetség szervezésében. Intézményünket a helyi csoport vezetője, Dr. Péterfi Gábor tanár képviselte a rendezvényen.
  1. A 2018/2019-es tanévben is Odler Janka és Horváth Bea diákelnökök segítik a Rákóczis iskolai csoportban a csoportvezető, Dr. Péterfi Gábor munkáját.
  1. A Rákóczi Szövetség iskolai csoportja, a helyi történelem munkaközösség, valamint az Iskolatörténeti Múzeum idén is közösen írt ki pályázatot. A 2020. évi Trianon-centenáriumra készülve két témában készíthetik el tanulóink az esszéket: Trianon emlékezete az iskolai évkönyvek tükrében, illetve a második világháború utáni kitelepítés témájában. Miután a beadási határidő 2019. január 31-e, további részletekről még nem tudunk beszámolni. A pályázatot Debrődiné Dobóczy Mária és Dr. Péterfi Gábor koordinálják.
  1. Folytattuk a Kárpát-medence bebarangolását a Rákóczis csoportunkkal. A “magyar vonatkozású emlékehelyek Szlovákiában” sorozatunk 2018. október 27-i állomásán felkerestük Madách Imre szülőhelyét Alsósztregován, valamint Mikszáth Kálmán szülőházát Mikszáthfalván. Utóbbi helyen a temetőben felkerestük Mikszáth szüleinek és testvérének, Mariskának a sírhelyét. A tanulmányi kirándulást Balassagyarmaton zártuk: a harmadik koszorút a város főterén, a Civitas Fortissima (Legbátrabb Város)-emlékműnél helyeztük el. Itt megemlékeztünk azokról a bátor önkéntesekről, akik 1919-ben a megszálló cseh helyőrséget visszaszorították az Ipoly túloldalára. Köszönjük a Rákóczi Szövetség támogatását!

Az éves beszámolót összeállította:

 Dr. Péterfi Gábor szaktanár, az iskolai csoport vezetője

Aszód, 2018.12.15.