Immáron 17. alkalommal rendeztük meg a Galga mente egyik fontos eseményét, a Szülők-Nevelők Bálját. A hagyományos esemény célja továbbra is az , hogy szorosabb és folyamatos kapcsolatot teremtsen a tanárok és a szülők, a fenntartók, felügyeleti szervek és a tantestület tagjai között, valamint a baráti társaságok találkozási pontjául szolgáljon. Mindemellett jótékonysági célja is van: az idei bál bevétele az iskola belső udvarának felújítási költségeinek egy részét képezi majd. Fontos feladat a burkolat cseréje, valamint a közösségi tér világítással való ellátása is.
Bátran állítható, hogy a kötelék az említett közösségek között nem a bálon, hanem már jóval korábban, az előkészületek során teremtődik meg. Iskolánk tanárain, technikai dolgozóin és diákjain túl rengeteg szülő szorgoskodott azon, hogy minden időre elkészüljön, és a tornacsarnok méltó helyszíne legyen a bálnak.
Mivel a rendezvényünk idén Valentin napra esett, a díszítés – amelyet Kicsinyné Bayer Noémi álmodott meg – is ehhez igazodott, és aratott osztatlan sikert. Az aula feldíszítése ezúttal is iskolánk ma már nyugdíjas pedagógusának, Gál Tibornak az elképzelése alapján készült el, és méltó helyszínt biztosított a csendesebb, meghittebb
beszélgetésekhez. Szólni kell még azokról is, akik adományaikkal, felajánlott ajándékcsomagokkal vagy éppen sütemények készítésével járultak hozzá, hogy a vendégsereg jól érezze magát. Összefogással készült a műsor is.
A bált megtisztelték jelenlétükkel a fövédnökök és díszvendégek: Krámer György, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Iroda Iroda igazgatója, Móricz Péter, az Észak- Pest Megyei Egyházmegye felügyelője, az Igazgatótanács elnöke, Sághy András,az SZMK elnöke, Lázárné Skorka Katalin, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának lelkészi
elnöke, Dr. Pángyánszki Ágnes, az Evangélikus Hittudományi egyetem rektorhelyettese, tanszékvezető egyetemi docens, Babka László, az Észak- Pest Megyei Egyházmegye esperese és Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia, Aszód város polgármestere.
A bál háziasszonyainak szerepét ezúttal is Kovácsné Jakus Katalin és Simon Emese tanárnők töltötték be. Arról pedig, hogy a vendégek ne szomjazzanak, a Rob-Joe Bt. gondoskodott, a büfé nyeresége pedig ezúttal is a bál bevételének részét képezte.
A köszöntők sorát Móricz Péter, az Észak- Pest Megyei Egyházmegye felügyelője kezdte, ezt követően  Lázárné Skorka Katalin, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának lelkészi elnöke lépett mikrofonhoz. A beszédek sorát intézményünk főigazgatója, Veizer Valéria zárta, aki valamennyi segítőnek megköszönte a támogatását, az önzetlen munkáját, majd hivatalosan is megnyitotta a rendezvényt.

A színvonalas produkciók sorát a az ismét megalakult Tanári Kórus – amely több korábbi és mostani diákkal egészült ki – nyitotta Karl Jenkins Adiemus című számával,amelyben Braun Fanni és Sebestyén Tünde énekelt szólót. A kórust Szabó Andrásné vezényelte. Ezt követően Tóth Lili Dóra és Szabó Tamás varázsolta el a közönséget Simon and Garfunkel, illetve Elvis Presley egy-egy számával. A derűről Pethő Gergő 4. b osztályos kisdiák gondoskodott a Krisztus, Szent Péter és az ácsok című népmese elmondásával. Jól ismert dallam csendült fel a folytatásban, mégpedig A muzsika hangja című musical-ből az általános iskola énekkara és Sebestyén Tünde előadásában. Az i-re a pontot iskolánk néptánc csoportja tette föl fergeteges táncprodukciójával. A fiatalok a végén a közönség néhány tagját is megpörgették. A produkciókat Lányi
Erzsébet és Utassy Péter tanította be. A hajnalig tartó mulatságot a finom vacsora elköltése előzte meg.
Köszönet mindenkinek, akinek része volt a rendezvény sikerében!

p1245502 p1245528 p1245539 p1245557 p1245565 p1245571 p1245585 p1245590 p1245594 p1245601 p1245609 p1245619 p1245622 p1245623 p1245624 p1245627 p1245629 p1245660 p1245661 p1245666 p1245672 p1245680 p1245687 p1245692 p1245708 p1245712 p1245715 p1245716 p1245718 p1245734 p1245736 p1245738 p1245748 p1245752 p1245755 p1245758 p1245771 p1245776 p1245777 p1245797 p1245800 p1245802 p1245813 p1245824 p1245827 p1245830 p1245834 p1245842 p1245846 p1245852 p1245867 p1245869 p1245878 p1245884 p1245888 p1245895 p1245900 p1245906 p1245910 p1245917 p1245918