Immáron 17. alkalommal rendeztük meg a Galga mente egyik fontos eseményét, a Szülők-Nevelők Bálját. A hagyományos esemény célja továbbra is az , hogy szorosabb és folyamatos kapcsolatot teremtsen a tanárok és a szülők, a fenntartók, felügyeleti szervek és a tantestület tagjai között, valamint a baráti társaságok találkozási pontjául szolgáljon. Mindemellett jótékonysági célja is van: az idei bál bevétele az iskola belső udvarának felújítási költségeinek egy részét képezi majd. Fontos feladat a burkolat cseréje, valamint a közösségi tér világítással való ellátása is.
Bátran állítható, hogy a kötelék az említett közösségek között nem a bálon, hanem már jóval korábban, az előkészületek során teremtődik meg. Iskolánk tanárain, technikai dolgozóin és diákjain túl rengeteg szülő szorgoskodott azon, hogy minden időre elkészüljön, és a tornacsarnok méltó helyszíne legyen a bálnak.
Mivel a rendezvényünk idén Valentin napra esett, a díszítés – amelyet Kicsinyné Bayer Noémi álmodott meg – is ehhez igazodott, és aratott osztatlan sikert. Az aula feldíszítése ezúttal is iskolánk ma már nyugdíjas pedagógusának, Gál Tibornak az elképzelése alapján készült el, és méltó helyszínt biztosított a csendesebb, meghittebb
beszélgetésekhez. Szólni kell még azokról is, akik adományaikkal, felajánlott ajándékcsomagokkal vagy éppen sütemények készítésével járultak hozzá, hogy a vendégsereg jól érezze magát. Összefogással készült a műsor is.
A bált megtisztelték jelenlétükkel a fövédnökök és díszvendégek: Krámer György, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Iroda Iroda igazgatója, Móricz Péter, az Észak- Pest Megyei Egyházmegye felügyelője, az Igazgatótanács elnöke, Sághy András,az SZMK elnöke, Lázárné Skorka Katalin, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának lelkészi
elnöke, Dr. Pángyánszki Ágnes, az Evangélikus Hittudományi egyetem rektorhelyettese, tanszékvezető egyetemi docens, Babka László, az Észak- Pest Megyei Egyházmegye esperese és Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia, Aszód város polgármestere.
A bál háziasszonyainak szerepét ezúttal is Kovácsné Jakus Katalin és Simon Emese tanárnők töltötték be. Arról pedig, hogy a vendégek ne szomjazzanak, a Rob-Joe Bt. gondoskodott, a büfé nyeresége pedig ezúttal is a bál bevételének részét képezte.
A köszöntők sorát Móricz Péter, az Észak- Pest Megyei Egyházmegye felügyelője kezdte, ezt követően Lázárné Skorka Katalin, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának lelkészi elnöke lépett mikrofonhoz. A beszédek sorát intézményünk főigazgatója, Veizer Valéria zárta, aki valamennyi segítőnek megköszönte a támogatását, az önzetlen munkáját, majd hivatalosan is megnyitotta a rendezvényt.
A színvonalas produkciók sorát a az ismét megalakult Tanári Kórus – amely több korábbi és mostani diákkal egészült ki – nyitotta Karl Jenkins Adiemus című számával,amelyben Braun Fanni és Sebestyén Tünde énekelt szólót. A kórust Szabó Andrásné vezényelte. Ezt követően Tóth Lili Dóra és Szabó Tamás varázsolta el a közönséget Simon and Garfunkel, illetve Elvis Presley egy-egy számával. A derűről Pethő Gergő 4. b osztályos kisdiák gondoskodott a Krisztus, Szent Péter és az ácsok című népmese elmondásával. Jól ismert dallam csendült fel a folytatásban, mégpedig A muzsika hangja című musical-ből az általános iskola énekkara és Sebestyén Tünde előadásában. Az i-re a pontot iskolánk néptánc csoportja tette föl fergeteges táncprodukciójával. A fiatalok a végén a közönség néhány tagját is megpörgették. A produkciókat Lányi
Erzsébet és Utassy Péter tanította be. A hajnalig tartó mulatságot a finom vacsora elköltése előzte meg.
Köszönet mindenkinek, akinek része volt a rendezvény sikerében!






























































