Ez a Máté 5,13-ból vett idézet volt a mottója a május 21-én tartott Diák csendesnapunknak, amelyen mind az általános iskola, mind a gimnázium tanulói részt vettek. A program jó alkalom volt arra, hogy a pandémia időszakában otthon tanuló, sok esetben emiatt magányossá vált fiatalokat arra ösztönözze, hogy ismét nyissanak egymás irányába, és képesek legyenek a közösségeiket újra- vagy tovább építeni.
A rendezvény az aulában tartott pünkösdi istentisztelettel kezdődött, amelyet egy osztály a helyszínen, a többi pedig az online közvetítés segítségével az osztálytermeikben nézhetett meg. Az intézmény területe forgószínpaddá vált, az osztályok pedig váltották egymást az egyes állomásokon. Amíg a kisebbeknél a mese, a játék segített a szükséges tapasztalatok megszerzéséhez és a következtetések levonásához, addig a nagyobbak esetében az önismeretre építő, személyiségfejlesztő feladatok jutottak fontos szerephez. Arra is volt mód, hogy valaki nyilvánosan, a többiek előtt köszönje meg néhány társának, hogy a nehéz időszak alatt segítettek egy-egy feladat megoldásában, vagy éppen tartották bennük a lelket. Kis dolognak tűnhet, ám nagyon is fontos volt ez mindkét fél számára. Ugyanis akkor teljesül Isten szándéka, ha a föld sójaként képesek vagyunk az élet örömét átadni másoknak. Ezzel nyerhet a saját életünk is értelmet.
A hittan munkaközösség szervezésében megvalósított, a két tantestület tagjainak aktív részvételével támogatott esemény nagy tetszést aratott diákságunk körében. Most abban reménykedünk, a hátralévő néhány hétben egy-két program még megvalósulhat, hogy tovább épülhessenek közösségeink.
