Óraadó matematika tanárt keresünk!

Óraadó matematika szakos pedagógust keresünk kollégistáink tanulásának megkönnyítésére, korrepetálására, heti négy délutánra (hétfőtől csütörtökig), 2-3 órás időtartamra. Végzős tanárjelölt jelentkezését is szívesen fogadjuk. Érdekődni lehet a 20 824-4764-es...

Tájékoztató a kollégiumi beköltözésről

Tisztelt Szülők! Kollégiumi beköltözés: 2020.08.31. Hétfő 17:00-20:00 Kérjük Önöket, hogy az alábbiakban felsoroltakat feltétlenül hozza be gyermeke a kollégiumba: időjárásnak megfelelő ruházat ágynemű és ágynemű huzat (lepedő, paplan, párna) pléd, takaró...

A király beszéde – ezúttal a színpadon

Március 2-án a kollégium diákjai a József Attila színházba látogattak, ahol A király beszéde című színművet nézték meg. Az előadást követően egyöntetűen az volt a vélemény, hogy az ausztrál beszédtanár,   Lionel Logue alakját mintha csak Mucsi Zoltánra szabták...

Kollégistáink is részt vettek az Ökumenikus imahét alkalmain

január 19–26. között ismét megrendezésre került az ökumenikus imahét a Krisztus-hívők egységéért, amelynek anyagát ezúttal a máltai keresztények készítették. Ők minden év február 10-én együtt ünneplik a hajótörött Pál apostol szigetre érkezését, a...

Karácsonyra hangoltunk

Karácsonyra hangoltunk

A kollégium egyik legszebb – és legvártabb – programja a közös  karácsonyi vacsora. Két héttel ezelőtt nevet húztunk,  hogy kiderüljön ebben az esztendőben ki kinek készít ajándékcsomagot. Közben megkezdődött a szokásos készülődés: a dekorációk készítése,  a...

Karácsonyra várva…

Karácsonyra várva…

Az adventi időszakba értünk, várjuk a karácsonyt, és erre lélekben is igyekszünk ráhangolódni. Kollégiumi szokás, hogy ilyenkor gyertyát gyújtunk, és az időszakhoz illő verseket, történeteket olvasunk fel egymásnak. Így történt ez idén is. Volt még egy fontos...

Kollégiumi gólyaavató

Kollégiumi gólyaavató

A tervezettnél egy kicsit későbben, de átestek legfrissebb kollégistáink a gólyaavató szertartáson. Nekik elsőként a 11. osztályosok által összeállított játékos feladatokkal kellett megbirkózniuk, hogy bebizonyítsák, alkalmasak a kollégiumi közösségi életre, majd ezt...

Közösségfejlesztő kirándulás

Közösségfejlesztő kirándulás

Hagyomány, hogy minden tanév első időszakában tanulmányi kiránduláson veszünk részt a kollégistáinkkal, ezzel is elősegítve az új diákok beilleszkedését. Idén Budapest volt az úti cél. Elsőként a Libegőn elénk tárult fővárosi panorámában gyönyörködhettünk, majd a...

Kollégiumi beköltözés: 2019. szeptember 1. 17:00-20:00

Kollégiumi beköltözés: 2019. szeptember 1. 17:00-20:00

Tisztelt Szülők! A tanévnyitó ünnepség időpontja: 2019.09.02 reggel 8:00 hétfő (Megjelenés iskolai egyenruhában!) Kollégiumi beköltözés: 2019.09.01 17:00-20:00 vasárnap Újonnan beköltöző tanulóink szülei számára szeptember első felében az iskolai szülői értekezletet...

Őszi kirándulás

Őszi kirándulás

A kollégiumi élet egyik legjobban várt programja az őszi kirándulás, amelynek nem titkolt célja, hogy az új diákok minél előbb összeismerkedjenek a régiekkel, és a közösség befogadja őket. Idén nem mentünk messzire, Fótra és Veresegyházra utaztunk. Fóton az Ybl Miklós...

2024 április

hét ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Szülőknek, diákoknak


Tanároknak