Diákjaink sportsikerei
Az elmúlt időszak szép sikereket hozott Szabó Ágotának (10. d), aki tájfutásban jeleskedik. Március 23-án a Bakonyban rendezték meg az Országos Tájfutó Bajnokságot, ahol a gödöllői csapat tagjaként 2. helyet szerzett. Április 7-én a Vértesben megrendezett nemzetközi...
Kiemelkedő versenyeredmény született!
Lestyák Lilla, iskolánk 12. a osztályos tanulója a 2023/24 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny digitális kultúra 1. kategóriában a döntőbe jutott. Az ELTE informatikai karán megrendezett döntőben 2024. március 23-án Lilla EGA-s diákként az ország...

Beszámoló a Karitatív-hétről
Az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium diákjai és tanárai ismét összefogtak, hogy megvalósulhasson a Karitatív hét. Az esemény kiváló alkalom arra, hogy megtanítsuk a gyerekeket arra, hogy mit jelent jótékonykodni. Az évek óta a DÖK...
Fehérgyarmat őrizheti egy évig a vándorserleget
Fehérgyarmat őrizheti egy évig a vándorserleget Március 22-24. között gimnáziumunk – a PSG-vel közösen – rendezte meg a Petőfi nevét viselő középiskolák országos találkozóját, amelyre hat településről érkeztek diákok és az őket kísérő tanárok. A pénteki...
Ideiglenes rangsor 2024/2025
A 2024/2025. tanévre vonatkozó ideiglenes rangsor a beiskolázás fül alatt elérhető.

Közös megemlékezés Ipolyságon március 15-e hőseiről
Március 18-án iskolánk is bekapcsolódott a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Programjába. Sikeres pályázatunk lehetővé tette, hogy az EGA 10. a osztálya az Ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola diákjaival együtt emlékezhessen meg 1848 hőseiről....

Ismét sikeres Petőfi-Napon vagyunk túl
Rengeteg program várt március 14-e délelőttjén diákjainkra a hagyományos Petőfi-Nap alkalmából, amely a 10. a osztály ünnepi megemlékezésével kezdődött. A színvonalas műsort Szilágyi Zita és Sneff Mária tanárnők tanították be. Március idusához képest az időjárás is...
Versenyeredmények
Gimnáziumunk ebben az évben is meghirdette a Drexler Győző pályázatot, melynek témái ezúttal az iskolánkhoz kapcsolódtak. A XX- század elején terjedt el szerte a világon a cserkészmozgalom Aszódon 1923-ban alakult meg a gimnázium csapata, amely természetesen azonnal...
Versenyeredmények
Február 29-én rendezték meg az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny második, megyei fordulóját Dabason. Iskolánkból Szakács Mikeás Soma (9.a) jutott be ide. A versenyen előbb egy két és fél órás feladatsort kellett megoldani, amit egy két óra időtartamú...
EGA SÍTÁBOR AUSZTRIA, Karintia-Seeboden-Goldeck 2024
Az EGA tanulói a több, mint egy évtizedes gerlitzeni helyszínt felváltva, a második alkalommal voltak a karintiai Seebodenben. A közeli Goldeck (2142m) lejtőit hódították meg a téli sportok szerelmesei. Egy kezdő, két középhaladó és egy haladó csoportban kapták meg a...