A végére is maradt jó hír!

A Lotz János országos szövegértési, helyesírási versenyen a döntőben Kuris Piroska 10. b osztályos tanuló az 5. helyen végzett. Kompolti Hanna 9. a osztályos tanuló 8. helyezést ért el, míg Ország Emese a 10. b-ből a 11. lett. Felkészítő tanáruk: Homoki Gábor....

Két diákunk is bekerült a nemzetközi döntőbe!

Ma érkezett a hír, hogy a 42. Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi verseny második fordulójában elért eredményeik alapján Varga Boróka és Bartos Eszter 9.b osztályos tanulók képviselik Pest megyét a verseny nemzetközi döntőjében, amely ősszel kerül...

Tájékoztató a tanévzáróval kapcsolatban

Tisztelt Szülők! Intézményünk tanévzáró ünnepsége, a tanév rendjében rögzítetteknek megfelelően, június 19-én szombaton 8 órakor lesz az iskola körudvarán. A járványhelyzetre való tekintettel kérjük a szülőket, hogy az épület érintése nélkül, az Osváth Gedeon utca...

Nemzeti Összetartozás napja 2021.

  A nemzeti összetartozás napja az 1920-as trianoni békediktátum aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap Magyarországon. Iskolánk a Rákóczi Szövetség meghívásának eleget téve nyolcfős csoporttal képviseltette magát a sátoraljaújhelyi központi...

Versenyeredményeink

A bonyhádi Petőfi Evangélikus Gimnázium által szervezett Lotz János helyesírási és szövegértési versenyen három diákunk is – Kompolti Hanna 9. a, Kuris Piroska és Ország Emese 10.b – az országos döntőbe jutott, amelyet június 8-án rendeznek meg. Felkészítő...

Idegen nyelvi mérés eredményei

A 2021. évi országos idegen nyelvi mérés eredményei a megfelelő nyelvre kattintva elérhető angol nyelvi eredmények              német nyelvi...

Újabb nagyszerű versenyeredmény!

2020-ban hirdette meg a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány a Nemzeti Összetartozás Éve 2020 pályázatot. A Kárpát-medence magyar tanulóinak több kategóriában lehetett pályázniuk, és egy választott család történetét kellett felgöngyölíteni abból a szempontból,...

Diákunk képviselheti Pest megyét az országos döntőben

Április 23-án rendezték meg a Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Verseny megyei döntőjét, ahol Bratek Viktor 6.b osztályos tanuló képviselte iskolánkat. Az online módon lebonyolított versenyen 20 hatodikos diák mérte össze a tudását. Viktor első...

2025 szeptember

hét ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Szülőknek, diákoknak


Tanároknak