Sikeres rajt a Röplabda Diákolimpián!
Két csapat képviseli iskolánkat a Diákolimpia küzdelmeiben, és mindkét gárdánknak kiválóan sikerült az első forduló. A végzős csapatunk (12. évfolyam) hazai pályán kezdett az első fordulóban. A szurkolók rendkívül színvonalas mérkőzéseket láthattak. A Nagykáta ellen...
Pályaorientációs nap a gimnáziumban I.
Idén is megrendeztük az egész iskola számára a pályaorientációs napot. Az alsósok különböző szakmákkal ismerkedhettek, érdekes foglalkozásokon vehettek részt. A bemutatók során pár percre ők maguk is virágkötővé, rendőrré, mentőssé, mezőgazdásszá válhattak. Nagy...
Nevezz a Zoom In EGA versenyre!
...
„Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!”
Igazi erőltetett meneten vannak túl végzős diákjaink, akikre 2025. november 15-én rákerült a hőn áhított szalag, amelynek viselése egyrészt azt jelzi, hogy egy közösségben formálódtak és még formálódnak, másrészt azt is jelzi, rövidesen véget érnek a középiskolai...
20. alkalommal is 24 órás foci!
Ismét megmérkőztek egymással gimnáziumunk felső tagozatos fiú és lánycsapatai a 20. alkalommal megrendezett 24 órás labdarúgó bajnokságon. A rendezvény méltán az egyik legvártabb és legnépszerűbb sportprogram az iskolánkban. Nem csoda, hiszen remek buli a sporttal és...
Úrvacsorás reformációi istentisztelettel zártuk a tanév első szakaszát
Tegnap (2025. okt 22.) a reformációra emlékező úrvacsorás istentisztelettel zártuk a tanév első részét. Az alkalmon Sághy Kata iskolalelkész olvasott fel igét, a prédikációt pedig Lőrincz Csaba parókus lelkész tartotta. Mellettük a gimnázium énekkara és zenekara...
Iskolánk beiskolázási tájékoztatója 2026-2027-es tanév
iskolank-2026-2027-evi-beiskolazasi-tajekoztatoja
Nyílt napok a gimnáziumban
Szeretettel hívjuk és várjuk a 2026/2027. tanévre iskolánk képzései iránt érdeklődő diákokat és szüleiket a 2025. november 5-7. között megrendezendő nyílt napokra. A részvétel regisztrációhoz kötött. Az alábbi linkekre kattintva lehet regisztrálni: november 5. szerda:...
Tanársírok gondozása
Iskolánk régi hagyománya, hogy halottak napja előtt osztályaink felkeresik gimnáziumunk egykori tanárainak sírjait az aszódi temetőben. Az 1948-as államosítás előtti időszakban nálunk tanító pedagógusok sírjait rendbe teszik, és osztályfőnökeikkel mécsest gyújtanak. ...
1956 hőseire emlékeztünk
Ma reggel (2025. okt 20-án) a reggeli áhítatot követően az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékezhettek diákjaink a 11. c osztály segítségével. A megemlékezés azért került néhány nappal korábbra, mert szerdán – amely az őszi szünet előtti utolsó...

