Keményné Koncz Ildikó, nyugalmazott közgazdász, aki elkötelezett támogatója az aszódi evangélikus oktatásnak és intézményünknek, évekkel ezelőtt megalapította a Legtöbbet javító diák díját. A díjat minden tanév végén az a tanuló kapja meg, aki az előző tanév végi tanulmányi eredményéhez képest a legtöbbet javított. Idén a díjat Gulya Dorka 12.d osztályos tanuló kapta, aki 0,98-ot javított a tavalyi eredményéhez képest.
2020-ban egy újabb díjat is létrehozott mecénásunk a Legtöbb kitűnő tanulmányi eredményt elért diák díját, melyet az a kap, aki a 9-12. évfolyamon iskolánk tanulójaként végig kitűnő bizonyítványt kapott. (Ha több ilyen tanuló van, akkor hivatalos körülmények között tartott sorsolással választják ki a díjazottat.) Elsőként ezt a díjat Dudok Attila Máté 12.a osztályos tanítványunk kapta meg. Mindkét díj oklevéllel és 100.000 forint pénzjutalommal jár. A díjak átadására a korona vírus okozta helyzet miatt szűk körben, az igazgató és az osztályfőnökök jelenlétében az igazgatói irodában került sor 2020. június 19-én. Köszönjük Keményné Koncz Ildikónak, hogy a díjak felajánlásával ösztönzi tanulóinkat kiváló teljesítmények elérésére.