Iskolánk negyedik alkalommal csatlakozott a magyar népviselet napja elnevezésű országos kezdeményezéshez. Ennek lényege, hogy felhívjuk a figyelmet, hogy mindannyiunk közös kincse, a példátlanul gazdag és változatos népviselet ma is felvehető, egyes elemei bátran beépíthetők a mindennapjainkba is.

A programok lelkét idén is a néptánc szakkörösök jelentették. Már hetek óta készültek a plakátok, szóróanyagok, nyomoztak zománcos vödrök, szódásszifonok után. A meghirdetett április 25-i napra a szakkörösök viseletben érkeztek, de általában az iskola tanulói és tanárai közül is jó páran felvettek egy-egy szalagot, hímzett blúzt, kalapot. A második órában a fiúk – a húsvéthoz közel lévén – körbejárták az összes osztályt elsőtől 12.-ig, és keresztény locsolóverseket mondva meglocsolták a lányokat.
Minden szünetben olyan bejátszásokat vetítettük az aulában, amik megmutatják, hogy a néptánc nem hogy nem ciki, hanem egy kiváló szórakozási forma, amit ugyanolyan fiatalok vállalnak akár az utcán táncolva is, mint itt az iskolában bármelyikük.
A déli nagyszünetben egy rövid Galga menti locsolkodós jelenetet adtak elő a gyerekek. Ezután pedig egy közös táncra hívtuk az iskola tanulóit, mellyel valóban ünneppé tettük ezt a napot.

Köszönjük Lányi Erzsébet tanárnő lelkes szervező munkáját.

Az összes fotó elérhető az alábbi linken:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.2350564921653224&type=3