Igazi erőltetett meneten vannak túl végzős diákjaink, akikre 2025. november 15-én rákerült a hőn áhított szalag, amelynek viselése  egyrészt azt jelzi, hogy egy közösségben formálódtak és még formálódnak, másrészt azt is  jelzi, rövidesen véget érnek a középiskolai tanulmányaik, hogy valami új – sokszor sokkal nehezebb – következhessen majd. Ahhoz, hogy eddig eljussanak, tánctanuláson, táncpróbákon,  témazárókon, előrehozott érettségiken keresztül vezetett az út.

A várva várt időpont előtt a tornacsarnokunk is átalakult díszteremmé, az „eltüntetett” bordásfalakra pedig az esemény fő motívumainak – a fénynek és a tűznek –  díszei is felkerültek Kicsinyné Bayer Noémi tanárnő  hathatós segítségével.

 November  15 -én szombaton 14 órára a 12.a és b osztályosok, 18 órakor pedig a 12.c és d  osztályosok hozzátartozói  foglalhattak helyet a székeken és padokon, hogy láthassák, amint rákerül szerettükre a szalag, és keringőzik talán először az életében.  A bevonuló végzősöket a  11. évfolyam nevében Kerek Viola és Szentenszki Heléna, illetve Tamási Eszter és Tóth Emma a  18. zsoltár 24. versével köszöntötte:

„Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!”

A vigadozással természetesen még várni kellett, hiszen ezt számos programpont megelőzte. Az istentiszteleteken ezúttal  Babka László, az Észak-Pest Megyei Egyházmegye esperese hirdetett igét, mellette pedig Sághy Kata iskolalelkész, illetve az iskola énekkara szolgált. Az esperes úr prédikációjában a szalagavatóhoz való érkezést az építkezéshez hasonlította. Annak üteme is jól behatárolható, és amikor az építők elérnek egy szintet, kitűzik a bokrétát. Ott áldomást isznak a siker örömére,  itt viszont az Istentől való áldáskérés a fontos a további folytatáshoz. Az időtartam Veizer Valéria főigazgató beszédében is főszerepet kapott. Az érettségiig öt hónap van hátra. Még öt hónap? Vagy már csak öt hónap? Attól függ, ki milyen szemszögből nézi. Intézményünk vezetője azzal a kérdéssel fordult a mesterséges intelligenciához, hogy írja le, vajon mit kaphat egy diák az evangélikus gimnáziumtól. Az AI elsősorban a tudást emelte ki, és a motivációról is írt valamit, de – emelte ki a főigazgató- nem említette a közösség erejét, a megszületett barátságokat és a tanárok segítőkészségét sem. Pedig az EGA ezt is jelenti az itt tanuló közösségnek.

Veizer Valéria beszéde végén az alábbi gondolattal kívánt eredményes időszakot a végzősöknek: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy.”

Az igazgató gondolatait a legszebb pillanatok, a szalagtűzések követték. Az első szalagot természetesen a főigazgató kapta Valicskó Domonkostól (11.b), és Rónay Kristóftól.   Természetesen a szalagtűzések közti  beszédek sem maradtak el: a 11. évfolyam képviseletében Kardos Hanna  11. a és Gróz Nikolett  (11.c) köszöntötte az ünnepelteket, a 12. osztályosok nevében pedig Mertlik Emese  (12.a) és Pálik Dóra (12.c) mondott beszédet.

Az ünnepségek második részében az  osztálytáncokra és a keringőkre került sor, a végén pedig a szülők táncolhattak gyermekeikkel, akik ezt követően after partyn vettek részt.

Hétfőtől pedig immáron a célegyenesbe fordultak végzőseink. A cél nem is lehet más, mint a  sikeres érettségi.

p1228813 p1228797 p1228791 p1228788 p1228782 p1228772 p1228764 p1228756 p1228750 p1228744 p1228730 p1228709 p1228702 p1228698 p1228690 p1228688 p1228683 p1228681 p1228637 p1228642 p1228651 p1228664 p1228673 p1228674 p1228634 p1228622 p1228607 p1228602 p1228599 p1228589 p1228588 p1228586 p1228582 p1228558 p1228547 p1228527 p1228524 p1228521 p1228515 p1228513 p1228507 p1228502 p1228492 p1228484 p1228477 p1228467 p1228465 p1218460 p1218453 p1218385 p1218379 p1218357 p1218354 p1218347 p1218338 p1218325 p1218316 p1218301 p1218293 p1218284 p1218259 p1218238 p1218219 p1218216 p1218209 p1218193 p1218175 p1218146 p1218133 p1218115 p1218098 p1218081 p1218078 p1218061 p1218043 p1218038 p1218019 p1217987 p1217979 p1217905 p1217915 p1217924 p1217931 p1217959 p1217940 p1217896 p1217867 p1217856 p1217836 p1217812 p1217776 p1217744 p1217703 p1217695 p1217677 p1217666 p1217660 p1217654 p1217638 p1217634 p1217629 p1217596 p1217579 p1217572 p1217565 p1217561 p1217549 p1217518 p1217501