Pál apostol tesszalonikiakhoz írt levelének eme pár sora teljesen illik a középiskolai oktatás jellemzésére. Hiszen a négy vagy nyolc év során számos elméleti és gyakorlati tudást szerezhet az ember, amelyeket egy idő után már szelektál is, aszerint, hogy mit tart fontosnak életének következő időszakához, és mit nem. Közben rengeteg életre szóló élményhez jut, amelyek közül a végén tényleg csak a jóra emlékszik majd. Nem véletlenül került hát ez az idézet végzős diákjaink ballagási meghívójára, és lett alapigéje a ballagási ünnepség részeként tartott istentiszteletnek is.
Május elsején 115 ballagónk vette vállára a 11. osztályosoktól kapott tarisznyát, hogy aztán a főépület néhány termébe betérve elbúcsúzzon a jó – öregnek azért még nem mondható – alma matertől. A megszokott koreográfia alapján egy koszorúzás erejéig figyelem irányult az egykori diáktárs, Petőfi – akkor még Petrovics – emlékére, majd a már említett istentisztelet következett az evangélikus templomban, ahol ezúttal Dr. Hafenscher Károly evangélikus lelkész, egyetemi tanár hirdetett igét, aki rendkívül fontos kérdéseket tett fel, miszerint: tud-e valami használhatót a ballagó tarisznyájába tenni az egyház? Van-e mondanivalója a kereszténységnek és a Bibliának a 21. századi fiatalok számára?
Az igehirdető úgy vélte, a jelen pillanatban az a legfontosabb, hogy ki mit tud majd kezdeni a már megszerzett bölcsességgel, és hogy életre tudja-e váltani azt? Ahhoz, hogy ez sikerüljön, mindenképpen kapcsolatban kell maradni az élet forrásával, a Jézus által megismert Istennel.
A lelki útravaló után az iskolai ünnepség következett a tornacsarnokban, amelynek a bevonulást követő első mozzanata az iskolazászló átadása volt. Az iskola ereklyéjét Pálik Dóra (11.c), Jeney Teodóra (11.b) és Hoffmann Gergely (11.a) vette át Dala Georginától (12. b), Láng Viktóriától (12.c) és Raposa Bálinttól (12.a).
Ezt követően Veizer Valéria főigazgató mondott búcsúbeszédet, amely ezúttal a kicsengő hangjának bejátszásával kezdődött. Azzal a jelzéssel, amelyik a főigazgató szerint mást jelent a diáknak – vége az órának, többet már nem lehet mondani -, és mást a tanárnak: nagyon keveset tudtam elmondani, pár dolgot még meg kellene ismertetnem. De többet jelent az a mondat is, amely a tanév során kb. 4500 alkalommal hangzott el az óra eleji jelentések alkalmával: az osztály létszáma ennyi fő, hiányoznak ennyien. A létszám ebben az esetben az osztályközösséget is jelentette, amelyek szépen formálódtak az évek során. A számon tartás pedig arra is utalt, hogy mindenkire figyelnek, mindenkivel törődnek, mert értékes a közösség számára.
Az iskolai szabályok az életre készítenek fel – hangsúlyozta a szónok. Azok ugyanis továbbra is lesznek, és betartásuk az egyén haladását segítik majd. A jövőben viszont a szabályszegés következményei mások lesznek, mint a középiskola védőburka alatt, ahol a személyesség is nagy szerephez jutott.
A főigazgató a szülőkhöz is szólt, és megköszönte, hogy mindvégig megőrizték bizalmukat az iskola iránt, és ezt támogatásukkal, együttműködésükkel sokszor megerősítették. A beszéd zárómondataként pedig Luther Márton reggeli imájának első sorát idézte: “Hálát adok Neked mennyei Atyám…” Mert ez is sokkal többet mond annál, mint amit a szavak leírva jelentenek.
Az ünnepség fontos mozzanata volt a gimnázium legmagasabb kitüntetésének, a Brouth János-díjnak az átadása, amelyet kimagasló teljesítményeik elismeréseként kapnak az arra érdemes tanulók. Idén a tantestület döntése értelmében Raposa Bálint (12.a) vehette át az elismerést Veizer Valéria főigazgatótól. Osztályfőnöke, Czok Erzsébet tanárnő hosszú percekig sorolta Bálint érdemeit, eredményeit, és majdnem ennyi ideig szólt a vastaps is a kitüntetettnek, aki nagy valószínűséggel Manchester-ben kezdheti meg egyetemi tanulmányait.
Ezt követően számos diák vehetett át jutalomkönyvet kitűnő bizonyítványáért, illetve kimagasló közösségi munkájáért. Természetesen nem maradt el a búcsúzó, illetve a búcsúztatóbeszéd sem. Előbbit Annus Eszter Judit (12.a), utóbbit Mészáros Flóra (11.d) mondta el. A műsort két zenés produkció is színesítette. Előbb Sillye Jenő: Múlnak az évek című dalát Balázs Zoltán (12.a), Benkó Anna, Braun Júlia és Ecker Anna (mindhárman 12.b) adta elő. Fuvolán Dala Georgina, gitáron Szakács Zakariás (mindketten 12.b), furulyán pedig Orbán Rita (12.d) működött közre. Zongorán Remenár Pál Dániel kísérte őket. A produkciót Szabó Andrásné mentorálta.
Az iskola énekkara és zenekara a The Kelly Family On Angel című számát szólaltatta meg. Szólót Iványik Noémi (9.c), Benkó Anna (12.b), valamint Varga Márton (11.a) énekelt. Gitáron Huszák Zsolt gitártanár és Szekeres Szilárd (9. c), fuvolán
Miskoff Katalin (9.a) és Bartos Enikő (11.a), hegedűn Jeney Teodóra (11.b) működött közre. Zongorán Remenár Pál Dániel kísért, vezényelt: Tóth-Csobán Gitta.
A ballagás dátuma általában közel esik az Anyák Napjához. Hagyomány, hogy az ünnepségen a ballagók egy-egy szál rózsával köszönik meg édesanyjuknak azt a sok-sok áldozatot, amikkel lehetővé vált, hogy eljussanak idáig. Most is így történt- Ráhangolódásként Zámbó Eszter Mária (12.c) szavalta el Dsida Jenő: Hálaadás című versét, majd az öröm és hála könnyeinek jutott főszerep.
Diákjaink tanulmányaik megkezdésekor igazgatói kézfogással válnak az iskola polgárává, a végén pedig igazgatói kézfogással búcsúznak el tőle. A hagyomány idén is folytatódott: a végzős tanulók osztályonként vonultak a kézfogásra, amely mellé mindenki megkapta a fenntartó ajándékát is, Varga Györgyi: Remény és ég című kötetét. Az ünnepség a Himnusz hangjaival és az ezt követő kivonulással ért véget.
Most néhány nap pihenő következik, hétfőn pedig már a magyar nyelv és irodalom érettségi dolgozatát írják tanulóink. Mindenkinek sok sikert kívánunk!
