283751751_579929303558701_5141105746215927993_n
A Rákóczi Szövetség június 4-én a sátoraljaújhelyi Rákóczi Rendezvényközpontban szervezte meg emléknapi megemlékezését, ezer Kárpát-medencei középiskolás részvételével. Az eseményt megtisztelte részvételével Novák Katalin köztársasági elnök asszony. Az Aszódi Evangélikus Gimnázium küldöttségének (Pogány Réka, Labát Veronika, Thuróczy Timon, Hronyecz Kristóf és Zámbó Éva tanárnő) beszámolójából idézünk: „Amint megérkeztünk, Rákóczis pólókkal és kalapokkal fogadtak minket a táboroztatók, majd az új sportcsarnokba vezettek, ahol meghallgathattuk a köztársasági elnök összetartozásról szóló beszédét, és a küldöttségek nagyon igényes és szórakoztató népzenei, irodalmi bemutatóit néztük meg. Az ünnepség befejeztével megebédeltünk, majd íjászaton, ostorcsattogtatáson, sportversenyeken vettünk részt. Megismerkedtünk a táborba érkező diákokkal, majd műveltségi vetélkedőbe kapcsolódtunk be, ahol a 400 diákból kétszer mi nyertünk. A napot vacsorával zártuk. Hálásak vagyunk, hogy ott lehettünk, nagyon jól éreztük magunkat.”