Iskolánk tanulóival, immár 13. éve látogatunk el a Paksi Atomerőműbe. Eleinte, hosszú éveken keresztül az egész 12. évfolyamot “elvittük” Paksra, hogy egy rendhagyó fizika óra keretében megismerkedjenek a villamos energia előállításának egyik kiemelkedő, hazai szereplőjével. A mostani látogatásunk volt a negyedik alkalom, hogy a fizikából és kémiából érettségiző diákjainknak mutattuk be, egy jól felkészült vezető segítségével, hazánk egyetlen, négy reaktorral működő atomerőművét. A “tárlatvezetés” az igényesen berendezett látogatóközpontban veszi kezdetét, ahol átfogó képet kapunk az erőmű működéséről, valamint a villamos energia ellátásban betöltött jelentős szerepéről. Ezt követően egy alapos ellenőrzés után üzemi területre léphetünk, ahol az egyik reaktor vezénylőtermét, a reaktorteret és a turbinacsarnokot tekinthetjük meg (sajnos itt tilos fényképezni). A látogatást teljes értékű szakmai napnak tekintjük, amely megkívánja a tanulók aktív részvételét és egy kimondottan az üzemlátogatásra összeállított jegyzőkönyv kitöltését is. A program a diákok számára díjtalan, az autóbusz költségeit az intézményünk állja. (szöveg és képek: Osgyáni Zoltán természettudományi munkaközösség-vezető, szervező tanár)