A március 2-án megrendezett Curie Kémia Emlékverseny területi fordulójából az országos döntőbe jutott Raposa Csenge a a osztályból. Felkészítő tanára: Babka Lászlóné. A versenyen nagyon szépen teljesített Kompolti Hanna (7.a), aki mindössze 1 ponttal, és Kiss Balázs (8.a) pedig csak 2 ponttal maradt le a döntőbe jutásról. Gratulálunk.

Az 5-6. évfolyamosok részére meghirdetett XXVII. Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti verseny iskolai fordulóján az alábbi eredmények születtek: helyezést ért el Kurucz Vanda 5.a, II. helyezett lett 87 ponttal Hatházi Máté 5.a és a szoros versenyben 88 ponttal az első lett Fekete Gitta szintén 5.a osztályos tanuló. Az első két helyezett képviseli majd iskolánkat a megyei fordulóban. Felkészítő tanáruk: dr. Roncz Béláné. Az eredményekhez gratulálunk.

A Bonyhádi Szellemi Zsendülés 2 napos programjának versenyei között szerepelt a Glasperlenspiel német nyelvi, kultúrtörténeti és országismereti verseny Iskolánkat az országos döntőben 4 tanuló képviselte a 2. kategóriában. A döntő írásbeli és szóbeli részből állt. Az írásbeli teszt után egyetemi tanárokból és anyanyelvi lektorból álló zsűri előtt kellett megtartani a prezentációt. File János 9.a osztályos tanuló 4. helyezést ért el, Hankai Emese 10. d osztályos tanuló 9., Görcsös Csongor Ákos 9.d osztályos tanuló 11. és Plachy Máté 9. a osztályos tanuló 16. helyezést ért el. Felkészítő tanáruk: Czok Erzsébet. Az eredményekhez gratulálunk.

A Mezőtúri Református Gimnázium ebben a tanévben is meghirdette az egyházi középiskolák országos angol nyelvi versenyét, az Ábrahám Örzse Emlékversenyt, melyet idén 7. alkalommal írtak ki. A verseny két fordulóból állt: egy, az iskolákban megírt írásbeli fordulóból, amit 2019. március 18-án követett a szóbeli verseny, ahová 3 kategóriában a legjobb versenyzőket hívták be. Összesen ezúttal 30 diák kerülhetett be az országos döntőbe, ahol a versenyzőknek egy 10 perces PowerPoint prezentációt kellett bemutatniuk, mely a Biblia bármilyen témaköréről szólhatott, majd néhány képről és témáról kellett önállóan és összefüggően beszélniük. Iskolánkból Bata Édua és Fodor Attila osztályos tanuló jutott be e rangos verseny döntőjébe és az erős mezőnyben mindketten nagyszerűen helytálltak. Nagy örömünkre Bata Édua 9.a a kategóriájában helyezett lett, míg Fodor Attila 9.b osztályos tanuló 2. helyezést ért el. Felkészülésüket Batár Anikó és Sághy Kata tanárnő segítette. Gratulálunk a szép eredményekhez.

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kara Hyperion Országos Tanulmányi Versenyt hirdetett a görög-római kultúráról. A versenyen közel 500 tanuló, a IUNIOR kategóriában (10 és14 év közöttiek) 200 diák vett részt. A verseny szorosan kötődik a latin örökség tantárgyhoz, így 5-6. osztályosok és néhány veterán versenyzőnk indult. Iskolánkból idén is többen bejutottak a döntőbe. A kreatív szövegalkotás, az ókori blogger IUNIOR kategóriában Kuris Piroska 8.b osztályos tanulónk az helyen végzett. Szücs-Kristóf Nelli 6.b osztályos diákunk a 18., míg Zsiros Attila a 6.a osztályból a 22. helyet szerezte meg. A nagyok közül Mándy Gréta 9. osztályos tanulónk a 20. helyen végzett. Az online kvízjátékon 3 csapatunk került be a döntőbe, közülük a 6.a osztályos Deszk Laura Szonja, Morvai Zita Laura és Zólyomi Rebeka tanulóinknak gratulálunk, akik a 17. helyet szerezték meg a HyperQuest IUNIOR kategóriában.

A Hódmezővásárhelyen rendezett HOD FAKTOR Kupa elnevezésű úszóversenyen Detre Márk 10.b osztályos tanuló több számban is kiemelkedő eredményt ért el: 100 m gyorsúszásban 1. helyen, 200 m gyorsúszásban 2. helyen, 200 m hátúszásban 4. helyen végzett, 100 m pillangón pedig 5. és 50 m gyorsúszásban 6. hely lett az eredmény. Gratulálunk a sikeres versenyzéshez.

Nagy Ágnes (7.a) az BVSC Tavaszi Kupa Nemzetközi Úszóversenyen 1. helyezést ért el 200 m gyorsúszásban, 200 m és 100 m hátúszásban. Második lett 200 m mellúszásban, 200 m vegyesúszásban, 100 m gyorsúszásban és 100 pillangón. Eredményeihez gratulálunk és további sikeres versenyzést kívánunk!

 A 2019. március 23-án Ausztriában megrendezett TNT-kupa taekwondo versenyen Raposa Csenge (7.a) 1. helyezést, míg testvére Raposa Bálint (6.a) 3. helyezést ért el. gratulálunk mindkettőjüknek az eredményekhez.

Március 10-én rendezték meg Esztergomban a Nemzetközi Kempo Bajnokságot, melyen Jártin Jázmin 7.a osztályos tanuló sorra győzte le ellenfeleit, így Jázmin a verseny végén a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel (azaz első helyezett lett) és immár harmadik alkalommal nyerte el ezt a kitüntető címet.