Novotny Dániel:
Kreácionizmus: posztmodern teológia
avagy kreácionizmus, mint demagógia és dekonstrukció
Önigazolás
Az alábbi, teljesen szubjektív gondolatmenet a kreácionizmus-evolucionizmus vita jelenében és jövőjében próbál tapogatózni, próbálja mérlegelni a nyitott lehetőségeket és a zsákutcákat. Mint ilyen írás, lényege szerint legkevésbé sem abszolút ténymegállapításokra törekszik, hanem a folytatódó párbeszéd számára szeretne provokatív kérdésfeltevés lenni.
Feltétlenül el kell mondanom, hogy tényleg, őszintén nem akartam senkit megsérteni a demagógia szó használatával, de sajnos egyáltalán nem találtam helyette olyan kifejezést, ami valóban kultúrált, toleráns módon kifejezné azt, amit mondani akarok vele.
Korszakok
Végletesen leegyszerűsítve és a teljesség igénye nélkül mondhatjuk, hogy a 19. és 20. század teszi ki a modernizmus időszakának zömét. Ez az a korszak, amikor a természettudomány robbanásszerű fejlődése olyan ideológiákat gerjesztett – akaratlanul is, – amik a környező világ teljes magyarázatát ígérték. A természettudományos felfedezéseket továbbgondoló, kezdetben elsősorban pozitivista ideológusok a vallás és babona kitöltötte fehér foltok teljes megszüntetését ígérték, azt, hogy eljön az értelem aranykora, amikor a tudomány minden titkot és rejtélyt meg tud magyarázni. A természettudomány máig is folytatódó rohamos fejlődése ellenére fokozatosan gyengült a modernizmus „megváltó” eszméje, például Heisenberg határozatlansági relációja maga a tudomány részéről is kezdte aláásni a modernizmus abszolút ideológiáit. Egyszerű: Ahogy nőtt a világból megismert területek halmaza, a legkevésbé sem csökkent az ismeretleneké, a tudományos igazolásra váró kérdések csak szaporodtak.
Itt kapcsolódott be a modernizmus munkájába az antropozófia és a new age is, amikor tudományosnak hangzó kifejezésekkel a természettudomány határain túlnyúló transzcendens, lelki területek feltérképezését vállalja magára. Iskolapélda a nyelvezetében megdöbbentően fizikakönyvszerű Dianetika vagy a képletekkel és matematikai jelölésekkel dolgozó Agykontroll.
Kortárs filozófusok és a tudományok legkülönfélébb területein alkotók korunk újabb paradigmaváltásról beszélnek, egyfajta posztmodern kor kezdetéről, ami modern igényű egzaktsággal nem igazán definiálható, mégis lehet rá jellemző törekvésekről beszélni. Ilyen összehasonlító táblázatra az egyik lehetőség Hassan híres párosai,[1] ahol a modernizmus oldalán többek között ilyen tulajdonságok szerepelnek, mint hierarchia, jelenvaló, szintézis, metafizika, megjelölt és okság, míg a posztmodern oldalán ezek párjai: anarchia, hiányzó, antitézis, irónia, megjelölő és játék. Hassan fogalompárjai közül is az alkotás/totalizáció – dekonstrukció[2] pár talán a legfontosabb, ami a posztmodern gondolkodás vezérelvének tekinthető és ami a pl. Derrida által meghirdetett program folytatója akar lenni.
Véleményem szerint a kreácionizmus napjainkban nagy ütemben, újra egyre népszerűbbé váló eszméje a modernizmus és posztmodern határán húzódó ideológia szép példája.
Besorolás
Alapvetően tanácstalan vagyok – számos olvasmány után is – abban a kérdésben, hogy a kreácionizmus valójában a vallás vagy a természettudomány területén belül helyezkedik-e el. Ami ezzel kapcsolatban megállapítható: (1) A kreácionizmus önmagát – meglátásom szerint – természettudományként, legalábbis tudományként, pontosan szólva teremtéstudományként határozza meg.[3] A tudományosság igényének előfeltétele szükséges ahhoz, hogy jogos alternatívája lehessen az evolúciónak pl. a közoktatásban, ill. konkrét kritikát gyakorolhasson tudományos eredményekkel kapcsolatban. Az, hogy elhivatott tagsága zömében tudósokból áll, szintén ezt az igényt támasztja alá. (2) A természettudomány egyhangúlag vallási mozgalomként értelmezi a kreácionizmust,[4] aminek a megállapításai nem rendelkeznek a tudományos hitelesség legalapvetőbb normáival sem. (3) A teológia és a filozófia lényegében csak vallási ideológiaként tud kommunikálni a kreácionizmussal, képtelen rá másként tekinteni.[5]
Ez utóbbi érv alapján ill. azon meggondolásból, mivel a kreácionizmus lényegében vallásként értelmezi a természettudomány uralkodó voltát, ill. kifejezetten az evolucionizmust, ami az önmaga tudományként értelmezését is értelmetlenné teszi, én a továbbiakban vallási-filozófiai irányzatként tárgyalom.
Kreácionizmus, mint demagógia
A kreácionizmus sziklaszilárd alapja a Biblia szószerinti ihletettségébe vetett hitben rejlik. „…hisszük, hogy a teljes Írás Istentől ihletett. Ezért hitbeli, erkölcsi, tudományos és történeti adatok vonatkozásában tévedhetetlen és abszolút tekintélye van önmagában is.”[6] Ez az a kiindulópont, ami meghatározza a kreácionizmus alapjait. Egyetlen vezérelv, ami innentől kezdve mindent megmagyaráz.
Ha az élet és gondolkodás minden területét egyetlen szigorú elv határozza meg, amihez szilárd fundamentumként mindent igazítani kell, akkor a rendszer természetéből adódik, hogy bármely kicsit is más nézet szöges ellentétbe kerül, direkt ellenséggé válik. (Még a long-age kreácionista is gyanús a young Earth kreácionista számára, hiszen távolabb van a teremtéstörténet tisztán szószerinti értelmezésétől, amivel tulajdonképpen kompromisszumra lépett az ellenséges tudományokkal.)
Az éles szétválasztás abban a pillanatban válik radikálissá, amikor a kreácionizmus azonosul a keresztény hittel, mint annak egyetlen lehetősége; bármely nem-kreácionista- és főleg a természettudományos kozmológia pedig ebből következően csak ateista és Isten-ellenes lehet. A világ kezdetéről szóló tudományos (genuin emberi) kíváncsiság hirtelen hivő és hitetlen, üdvösség és kárhozat kérdésévé válik.
Meglátásom szerint a paleontológia illetve az evolúcióval foglalkozó többi természettudomány biztosan nem törődik Isten létének vagy nem-létének kérdésével. Ez a mesterségesen gerjesztett ateizmus/teizmus feszültség biztosan egyoldalúnak tekinthető a kreácionizmus részéről. Viszont az evolúció természettudományos vizsgálata valóban állít valamit, ami drasztikusan sért bizonyos keresztény kegyességet, de ez az állítás egyáltalán nem Istenről, hanem pont az emberről szól. Az evolúció elméletének tükrében lehetetlen az embert (és így bizony saját magunkat!), mint tökéletest, kiválasztottat, a teremtés koronáját tekinteni, természettudományos szempontból sajnos az ember semmivel sem értékesebb és fontosabb, mint bármely élőlény, ami a maga környezetében helyettesíthetetlen módon, önmagában tökéletes. Az evolúció ezen ponton sérti vérig a kreácionizmus mögött is szilárdan álló emberközpontú világképet és így sarkallja sajátos bizonyságtételekre: „…A dinók Isten csodálatos és változatos teremtő munkájának hírnökei. A szenvedő Jób számára a Mindenható óriási alkotásait mutatta be – örömhírként. A világmindenség ura nem feledkezett el legértékesebb teremtményéről: az emberről; hozzánk szóló beszédeiben az egész teremtettséget felhasználja arra, hogy figyelmünket önmagára irányíts, és Jézusban lehajoljon hozzánk.”[7]
Kreácionizmus, mint dekonstrukció
Nem tudok egyetérteni Teilhard de Chardenből doktorált filozófus barátommal, amikor a legutóbbi beszélgetésünk során kifakadt, hogy nem tudja felfogni, hogyan élhet még egyáltalán bármilyen formában is a kreácionizmus középkori eszméje a 3. évezred küszöbén. Valóban első látásra különös, hogy nem csak vulgáris, hanem tudományos – beleértve a teológiát, mint hittudományt – szinten is komoly fórumokon hogyan kerülhet újra és újra elő a téma. Pont ennek okát keresve jutottam arra, hogy a kortárs filozófiát egyre inkább meghatározó posztmodern elvek adják a kreácionizmus létjogosultságát.
Végh László a 20. századra a mechanisztikus gondolkodásmód egyeduralmának kialakulásáról beszél szemben a természettudományban korábban még létező arisztotelészi (célszerűséget kereső és valló) és újplatonikus (tervszerűséget kereső és valló) szellemiségekkel.[8] Ennek vezérmotívumait így foglalja össze: „A tudományos gondolkodás meghatározójává a materializmus, annak is a mechanisztikus szemlélete vált. Eszerint az anyag részecskékből áll. A részecskék közül a legegyszerűbbek az anyag építőkövei. Mint ilyenek, tömeggel rendelkező, szerkezet nélküli, pontszerűnek vehetők, változatlan, változtathatatlan, örökké létezőnek tekintendők. Nyugalomban vannak vagy mozognak, egymással kölcsönhatni képes részecskék. A világ folyamatait az állandónak tekintett részecskék egymással való kölcsönhatása magyarázza. … Világos kapcsolat van az ok és okozat között, az anyag szigorúan meghatározott matematikai törvények szerint változik, viselkedik. A világ eseményei teljesen meghatározott rendben követik egymást, idegen szóval a világ determinisztikus, tehát jövője rögzített.”[9] Elmondhatjuk, a világegyetemet gépezeteként kezelő szemlélet óriási sikere abban áll, hogy ezen az alapon rendkívül termékeny lehetett a tudományok fejlődése.
A darwini evolúció elmélet szigorúan ezen a talajon vált tudományos modellé. Darwin kulcsfogalma, a természetes kiválasztódás a mechanisztikus rendszeren belül önmagában is hibátlan eredményre vezet, feleslegessé tesz bármilyen egyéb értelmezési lehetőséget. Az evolúció tudományosan általánosan elfogadott és használt elmélete egyszerű struktúrával magyarázza a fejődés mozgatórugóit, és mivel gépies rendszerként értelmezi a világot, távoli terek és idők egyszerű extrapolációval leírhatók, persze figyelembe véve a paleontológia, geológia és egyéb tudományágak által feltárt referencia-pontokat.
Mindezek nyomán elmondható: a kreácionizmus egyike azon posztmodern eszméknek, amik felvállalják az evolucionizmus dekonstrukciójának feladatát, szépen haladva az elején említett antitézis, anarchia és irónia[10] elvei mentén. Egyet kell ezért értenem az amerikai tudomány-filozófus, az anarchikus tudáselméletet[11] megfogalmazó Paul Feyerabend véleményével: „A tudomány nem hétpecsétes titok, amelyet csak többéves felkészülés után lehet felnyitni és megérteni, … [hanem] amely csak azért tűnik nehéznek és mélynek, mert tudósok hada folytat szisztematikus ködösítő kampányt, azért hogy ilyennek tűnjön. … A tudományos establishment erőteljes sovinizmusát tekintetbe véve azt mondhatjuk: minél több Liszenko-ügy,[12] annál jobb. (Nem az a baj, ha az állam beavatkozik, csak az a baj, ha e beavatkozás totalitárius, vagyis ha nemcsak figyelmen kívül hagyja ellenfelét, hanem meg is öli.) Háromszoros hurrá tehát a kaliforniai fundamentalistáknak, akik elérték, hogy a tankönyvekből egy ideig kimaradjon az evolucionista elmélet dogmatikus megfogalmazása, s helyére a Teremtés Könyvének ismertetése kerüljön.”[13]
A természettudományos világszemlélet egyeduralmának anarchikus dekonstrukciója feltétlenül igazolja a kreácionizmus létjogosultságát a 3. évezred küszöbén is. Véleményem szerint magának a természettudománynak is haszna származik abból, ha tudományos elméletei – mint pl. az evolúció – tiszta formájában vonulnak vissza a társadalmi, politikai és persze teológiai színterekről a kutatás területeire. A kreácionizmus pedig mindaddig – és szerintem csak addig – érvényes üzenet, amíg antitézis és dekonstrukció tud maradni. A fentebb idézett szakaszt szerencsére maga Feyerabend is így folytatja: „Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ha [a kreácionistáknak] lehetőségük nyílna, hogy egyedül kormányozzák a társadalmat, ők is ugyanolyan totalitárius és soviniszta módon lépnének fel, mint ma a tudósok. Az ideológiák nagyszerűek, amíg más ideológiákkal együtt használjuk őket, de egyből unalmassá és doktrinerré válnak, ha érdemeik alapján jogot nyernek ellenfeleik elűzésére.”[14]
Szentendre, 2005. március 23.
[1] Hassan: The Culture of Postmodernism. Theory, Culture and Society, Vol. 2., 1985. 123-124. o. A kiragadott párok angol eredetiben: hierarchy – anarchy, presence – absence, synthesis – antithesis, Metaphisics – irony, signified – signifier, purpose – play.
[2] i.m. Angol eredetiben: creation, totalization – deconstruction
[3] pl. tételes meghatározás: Szilágyi Imre Miklós és Sípos Ete Zoltán: Teremtéskutatók. Biblia és gyülekezet, 2004. december, XVI. évfolyam, 4. szám, 13-15. o.
[4] Természettudósok amicus curiae irata, ld.: Orosz Gábor Viktor: Kreácionizmus és kreácionisták. Lelkipásztor, 2005/3. 92. o.
[5] pl.: Szűcs Ferenc megállapítása: „A kreácionizmus a keresztény apologetika egyik újkori megnyilvánulása…” Teológusok a kezdetekről. Lelkipásztor, 2005/3. 96. o.
[6] Szilágyi Imre Miklós és Sípos Ete Zoltán: Teremtéskutatók. Biblia és gyülekezet, 2004. december, XVI. évfolyam, 4. szám, 13. o.
[7] Weber István: A teremtés hírnökei. Biblia és gyülekezet, 2004. december, XVI. évfolyam, 4. szám, 13. o.
[8] Végh László: Természettudomány és vallás. Kálvin kiadó, Budapest, 2002. 115-118. o.
[9] i.m. 118. o.
[10] Az ironikus érvelésmód különösen jellemző a kreácionista írásokra és érvelési rendszerekre. Pl. Phillip E. Johnson nagy előszeretettel használja. Phillip E. Johnson: Darwin on Trial. InterVarsity Press; 2nd edition , 1993.
[11] Paul Feyerabend: Against Method. Outline of an Anarchistic Theory of Knowledge. Humanities Press, 1975.
[12] A Liszenko-ügyről egyik legjobb írás: Bereczkei Tamás: Tudás és hatalom: a Liszenko-ügy. Természet Világa, 1998. 129. évf. 3. sz.
[13] Paul Feyerabend: Milyen lesz a tudományfilozófia 2001-ben? (1974.) Megtalálható: A későújkor józansága I. Olvasókönyv a tudományos-technikai világfelszámolás tudatosítása köréből. Válogatta és szerk.: Tillmann J[ózsef] A[ttila]. Bp. 1994. Göncöl Kiadó, 190-205 o. idézet: 200k o.
[14] i.m. 201. o.
