Elköszöntünk végzős diákjainktól

Kollégiumunk egyik szép hagyománya a ballagás, amikor is ünnepélyes körülmények között búcsúzunk el végzős diákjainktól. A pandémia miatt erre most ném április végén, hanem az utolsó héten,  a szokásos kerti partinkon kerítettünk sort. A grillezés előtt a 11-esek kis...

Virtuális gyertyagyújtás

November 30-án virtuális gyertyagyújtásra hívtuk kollégistáinkat a Microsoft Teams program segítségével, folytatva ezzel a koronavírus előtti hagyományt. Az adventi koszorú első gyertyáját ilyenkor mindig a végzős diákok egyike gyújtja meg, majd verssel, adventi...

“Fehér bot érzékenyítés”

A Fehér Bot Nemzetközi Világnapja október 15. A nemzetközi nap célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és a gyengén látók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való teljesebb értékű beilleszkedésük útját.Mivel az...

Kirándulás Hollókőn

Minden tanév első harmadában kirándulni megyünk kollégistáinkkal. Az eseménynek kettős célja van: a kötetlenebb program segíti a közösség összekovácsolását,  másrészt  fontos eszköze a honismereti nevelésnek. Idén diákjaink kérésének helyt adva Hollókőre látogattunk....

Óraadó matematika tanárt keresünk!

Óraadó matematika szakos pedagógust keresünk kollégistáink tanulásának megkönnyítésére, korrepetálására, heti négy délutánra (hétfőtől csütörtökig), 2-3 órás időtartamra. Végzős tanárjelölt jelentkezését is szívesen fogadjuk. Érdekődni lehet a 20 824-4764-es...