Áldott Húsvéti Ünnepeket!

Húsvétra készültek iskolánk diákjai és dolgozói. A műsort az 1.b osztály tanulói adtak. Szűcs-Muri Mária és Remenár Mária tanító nénik készítették fel a gyermekeket. Ezt követően úrvacsorás istentiszteletre került sor. Áldott Húsvéti Ünnepeket kívánok az általános...

Petőfi szavalóverseny

Csütörtökön rendeztük meg a Petőfi szavalóverseny iskolai fordulóját. A versenyzőket, érdeklődő szülőket és pedagógusokat Hegedűs Anita 4. osztályos tanító néni köszöntötte. Bemutatta a zsűri tagjait is: Remenár Mária első, Bobály Istvánné második és Ruga Zsoltné...

Angol órák

Márciusban is játékosan és változatosan teltek az angol órák a 3. és 4. osztályban. Az ajtó képből az is kiderül, hogy “hozzánk nagyon jó gyerekek járnak”. Kis Renáta tanárnő mindent megtett azért, hogy az angol nyelv tanulása élmény legyen a kisiskolások...

Petőfi nap

Március 14-e minden évben különleges nap az iskolánkban. Ezen a napon emlékezünk Nemzeti ünnepünkre és intézményünk névadójára. A 2018-as esztendő annyival volt több és más, hogy idén az alsó tagozaton is megtettük ezt. A képek alapján változatos programot állítottak...