1.b osztályos tanulók a KRESZ versenyen

2018. május 26-én, szombaton rendezték meg a MINI KRESZ „Pindúr Pandúr Ki Mit Tud” országos vetélkedőt Budapesten. Ezen az eseményen vett részt az 1.b. osztály 8 tanulója. A verseny nyárias, meleg napján a tanulóknak elméleti és gyakorlati tudásukról is számot kellett...

Színházi élmény

Május 2-án az 1. b osztályosok részt vettek első, közös iskolai színházlátogatásukon. Ennek keretében Budapesten, a Karinthy Színházban jártak, ahol a Zsuzsika hangja című interaktív zenés gyermekelőadást nézték meg. Az előadáson a gyerekek megismerkedhettek a színház...

Vidám ballagás

A 12. osztályosok utolsó “tanítási” napján időutazásra került sor. A “nagy” tizenkettedikesek meglátogatták a “kicsi” elsősöket, alsósokat. Az iskolánk vidám ballagása során az általános iskola épületszárnyában is vonultak a...

Állatkerti élmények

A Föld napját, rendhagyó módon, az állatokkal “ünnepelték” az alsós diákok. Évfolyamonként beosztva, valamennyi diák eljutott a budapesti állatkertbe. Az egész napos program élményekben és látnivalókban gazdag volt. Köszönet az iskolavezetésnek, hogy...