A Pénzmúzeum-Pontvelem által közösen kiírt fenntarthatósági pályázat felkeltette az Aszódi Evangélikus Általános iskola 3. a évfolyamos diákjainak érdeklődését. A fenntarthatóság témaköre tanulóink által jól ismert fogalom. Diákjaink nem csak elméletben ismerik a környezettudatos életmód feltételeit, hanem életmódjukkal, a mindennapi megnyilvánulásaikkal is támogatják, elősegítik egy jobb, élhetőbb jövő megteremtését.

A régi érmék, forgalomból bevont bankjegyek újrahasznosítása izgalmas kihívásnak mutatkozott az iskolánk 3. a osztályos tanulói számára. Csak úgy szárnyalt a képzelőerőjük és kreativitásuk, jobbnál jobb ötletekkel előhozakodva a pályázati kiíráshoz. Szebbnél szebb alkotások készültek. Volt, aki az ismerősük borospicéje falán díszelgő, régi pénzérméket fotózta le, mások pedig saját tervezésű alkotásokat villantottak elő.

Kicsit megnehezítette a dolgunkat az a tény, hogy a régi érmék, bankjegyek eszmei értéke miatt, nagyon nehéz volt úgy alkotni velük, hogy közben folyamatosan az állapotuk, épségük megóvására összpontosítottunk.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a beküldött munkáink elnyerték a zsűri tetszését!

A 13 tanuló által beküldött pályázati anyag alapján Iskolánk elnyerte a legaktívabb, azaz a legtöbb pályaművet delegáló iskola különdíját! Nyereményünk egy EPSON projektor, valamint az iskola részéről egy finom torta.

Marosvölgyi Nóra, 3.a osztályos tanuló pályázati anyagát, a legkiválóbb alkotásnak találta szakmai zsűrink, fotós kategóriában.Nyereménye egy iPhone SE.

Szívből gratulálunk az elért sikerekhez!J

Felkészítő pedagógus: Simon Emese Andrea