A Magyar Diák Sportszövetség javaslatára 2015 óta a magyarországi iskolák is csatlakoztak az Európai Diáksport Nap alkalmával megrendezett programsorozathoz. Az Európai és Magyar Diáksport Napja minden évben fontos programja intézményünknek, amelyhez idén is nagy lelkesedéssel csatlakoztunk. Az esemény célja, hogy a tanulók figyelmét a rendszeres testmozgás és az egészséges élemód fontosságára irányítsa. Iskolánk alsó tagozatán kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a gyerekek már kiskorban megszeressék a közös mozgást, hiszen ez az alapja annak, hogy felnőttként is aktív, egészségtudatos életet éljenek.
A program rövid táncos bemelegítéssel kezdődött, majd azt követően az osztályok együtt futva megtették a 2025 m távolságot.
A délelőtt további részében változatos sportprogramok várták a kisdiákokat. A változatos sorversenyek, izgalmas akadálypálya feladatok, fejlesztő és gondolkodtató játékok a csapatmunka, az összpontosítás és a mozgáskoordináció fejlesztését szolgálták, valamint aktív lehetőséget kínált arra, hogy tanulóink ügyességüket, gyorsaságukat és állóképességüket is megmutassák.
A program során a gyerekek örömmel, felszabadultan és nagy lelkesedéssel vettek részt a különféle mozgásos tevékenységekben. A rendezvény erősítette a közösséget, élményt nyújtott minden résztvevő számára, és hozzájárult ahhoz, hogy a gyerekek életük további szakaszában is szívesen forduljanak a sport és a közös testmozgás felé.
p1211829 p1211830 p1211832 p1211836 p1211837 p1211839_cr p1211840 p1211844 p1211846 p1211847 p1211850 p1211851 p1211852_cr p1211853 p1211858_cr p1211860 p1211861 p1211863 p1211864 p1211868_cr p1211869 p1211871 p1211873 p1211875 p1211881 p1211882 p1211883 p1211886 p1211889 p1211891 p1211892_cr p1211897 p1211902 p1211903 p1211905 p1211906 p1211907 p1211909_cr p1211914 p1211916 p1211918 p1211922 p1211923 p1211924 p1211927 p1211930 p1211932 p1211935 p1211936 p1211938 p1211939 p1211942 p1211941 p1211947 p1211949