Tisztelt Szülők!
A legutóbbi hivatalos kormány-közleményben elhangzott információk alapján az alábbiakról tájékoztatom Önöket:
- A március 13-án péntekre tervezett Petőfi-nap és az ünnepi megemlékezés elmarad, helyette tanítás lesz, pénteki órarend szerint, 6 óra lesz megtartva, így nem kell egyenruhában megjelenni. A 12. évfolyam ezen a napon a matematika próbaérettségit a 6. órától kezdve írja.
- Minden nagy létszámú közösségi rendezvényünk (például áhítat, húsvéti istentisztelet) az előírásoknak megfelelően, más formában lesz megtartva.
- A külföldi nyelvtanulási programot a kormány 1 évre elhalasztotta, így a szülői nyilatkozatok péntekre, szombatra és hétfőre tervezett aláírása elmarad.
- Amennyiben a szülőnél vagy a gyermeknél koronavírusra utaló tüneteket tapasztalnak, akkor telefonon konzultáljanak házi orvosukkal és ezt követően értesítsék a tanuló osztályfőnökét.
- Ha a koronavírus szempontjából kiemelt kockázatú területen jártak, esetleg bizonyítottan koronavírus fertőzéssel diagnosztizált személlyel kerültek kapcsolatba, kérjük, hogy minden esetben konzultáljanak telefonon a házi orvosukkal és 14 napig a tanuló ne jöjjön iskolába, lehetőleg otthonukat ne hagyják el.
- Amennyiben az iskolánk tanulója jelenleg egyéb külföldi területen tartózkodik vagy a közeljövőben ilyen utazáson vesz részt, akkor a hazaérkezést követően 14 napig ne jöjjön iskolásba és a szülő jelezze az osztályfőnöknek a hiányzás okát. Ezzel a szülői bejelentéssel a tanuló hiányzását hivatalos távollétként igazoltnak tekintjük.
- Ha a tanuló valamely közvetlen családtagja külföldi területről érkezik haza, kérem, hogy a szülő vegye fel a kapcsolatot az osztályfőnökkel és a tőle kapott tájékoztatás szerint járjon el.
- Ha a tanuló az elmúlt öt napban érkezett haza külföldről, kérjük, a bizonytalanság okozta feszültség csökkentése érdekében lehetőleg 10 napig maradjon otthon és a hiányzás okát jelezze osztályfőnökének. Ezzel a szülői bejelentéssel a tanuló hiányzását hivatalos távollétként igazoltnak tekintjük.
- Kérjük, hogy hívják fel gyermekük figyelmét a rendszeres, legalább negyven másodpercig tartó alapos kézmosás fontosságára. Intézményünkben biztosítjuk a fertőtlenítő kézmosók folyamatos utánpótlását valamint a közösségi terek rendszeres fertőtlenítését.
Számítunk mindenki felelősségteljes együttműködésére.
Őrizzük meg nyugalmunkat a helyzet megfelelő kezelése érdekében.
Erős vár a mi Istenünk!
Aszód, 2020. 03. 11.
Veizer Valéria s.k.
igazgató