A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) zsinata tematikus évet hirdet: 2020 az úrvacsora éve lesz.

Ehhez a témához kapcsolódva szerveztük meg az idei csendes napunkat „KÖZÖSSÉGBEN ISTENNEL ÉS EMBERREL” címmel.

A napot közös áhítattal, imádsággal kezdtük Lőrincz Csaba lelkész úr vezetésével.

Erős vár a mi Istenünk! – énekelte az egész alsó tagozat. Megható élmény volt!

Az igei gondolatok és a közös éneklés után több programon vehettek részt tanulóink.

Kézműveskedhettek, gondolkodtató feladatokat, rejtvényeket oldhattak meg témánkhoz kapcsolódva.

Attila bácsi az 1.-2. évfolyamon, Tündi néni a 3.-4. évfolyam tanulóival ismertette meg az úrvacsora történetét.

A garázsban szőlőt darálhattak, préselhettek.

Csaba bácsi páskavacsorára fogadott szeretettel. A friss szőlőlét igazi, úrvacsorakor használt kehelyből kortyolhatták, s hozzá páskát is kóstolhattak.

A napot közös iskolai istentisztelettel zártuk.

Az úrvacsora az egész kereszténység olyan titka, lehetősége és alkalma, ahol a hívők a kenyérben és borban megélhetik a közösséget Jézus Krisztussal és egymással is.

Reményünk szerint tanulóinknak át tudtuk adni, hogy :„JÓ EGYÜTT LENNI!”