Márton napot követően a családokkal közösen vehettünk részt istentiszteleten.
Lőrinc Csaba lelkész úr az istentisztelet elején megfogalmazta az istentiszteleti alkalom fontosságát:
Luther Márton neve napjára emlékezünk
Az 500 éve indult reformáció előtt tisztelgünk
Az aszódi evangélikus templom 290 éve lett felszentelve – erre emlékezünk

Igehirdetésében, a címben is olvasható, igéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy mindenkor szükség a világban fényre, s ezt a keresztények biztosítják. Az oltárról vett fénnyel meggyújtotta osztályonként egy gyermek mécsesét, jelképezve a fény kiáramlását.
Novotny Dániel iskolalelkész gitáros énekkel és az alkalomhoz illő áldással szolgált.

Az áhítatot követően jelenlévők mécseseikkel végig vonultak az iskolát körülvevő utcákon, a fény kikerült a templom falai közül.

A gondviselő Isten kegyelméből a jelenlévő megközelítőleg 400 ember nem ázott el, az egyébként esős napon.